Meddig tart a tüdőgyulladás?

Orvos válaszol rovat
9 és fél éves gyermekemnél 10 napja kétoldali (jobb oldalon igen kis mértékű, bal oldalon gyermek tenyér nagyságú) tüdőgyulladást állapítottak meg. A háziorvos nem hallotta a tüneteket, csak a röntgen mutatta ki. Mivel nem volt magas láza (38,2-nél többre nem ment fel) és jó fizikai állapotban is volt, nem kerültünk kórházba. Egymás után háromféle antibiotikumot 13 napig szedett - már a röntgen előtt 5 nappal elkezdtük szedni.
A 3 napja készült kontroll röntgen szerint a jobb oldalon egyáltalán nem látható már beszűrődés, bal oldalon pedig nagysága csökkent. Az orvos szerint gyermekem holnap már mehet iskolába, de én még kértem tőle, hogy legalább két napot itthon maradhasson.
A kisfiam továbbra is köhög napközben - óránként 4-5 alkalommal - és általában hurutosan. Kérdésem az lenne, hogy meddig köhöghet még e betegség miatt a gyermekem és így engedhetem-e közösségbe?
2010. 11. 14. | 18:48

Tisztelt Kérdező!
A köhögés akár hetekig is megmaradhat. A gyermekorvos felelőssége, hogy iskolába engedi gyermekét, amit vizsgálat után hoz meg. A mellkas röntgen javul és fontos kiemelni, hogy nem minden tüdőgyulladásnak van egyértelmű hallgatózási jele.

Orvosszakértő 2010. 11. 20. | 18:30
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close